Böngészve az internetet még manapság is könnyen botlok olyan honlapokba, melyek a "fűt, zenél..." elvét követik. Unalmas, öncélú animációk, melyek a felhasználót megvárakoztatják, vagy épp olyan menük, melyeket a felhasználónak kell megtalálnia a képernyőn.

Ismerős a dolog? Ön is kereste már a kezelőszerveket, miközben fontos lett volna, hogy sürgősen hozzájusson az információhoz? Ilyenkor az ember azt kívánja, bárcsak bekerülne a BTK-ba a szándékos időrablás, mint bűncselekmény!

A napokban olvastam Weiser István írását a kopogókról és a hallgatókról, és az általa felidézett, Elisabeth Newton által 1990-ben a Stanfordon végzett érdekes kísérlet tanulságai itt is témába vágnak.

A plusz információ, melynek birtokában vagyunk egy honlap elkészítésekor, miszerint mi tudjuk, mi-hol található, megnehezíti számunkra, hogy beleképzeljük magunkat egy, a felépítésünket, rendszerünket nem ismerő látogató helyébe. Mi azt gondoljuk, hogy valamit brilliáns és egyszerű módon elérhetővé tettünk, holott az, aki nem tudja, hogy a mi brilliáns és egyszerű felbukkanó menünket hol kell keresnie, órákat költ el az oldalon kattintgatással, miközben a felmenőinket szidja. Ez a tudás átka!

Hogyan előzhetjük meg, hogy az átok hasson ránk?
Kerítsünk boszorkányt, hogy távolítsa el az átkot?
Hívjuk Lui padret, aki majd eltávolítja az átkot és a boszorkány rontását?
Egy másik varázslót esetleg?